Hároméves koromtól teljes értékű Apám volt. Saját bevallása szerint sokat nyomott a latban létem, mikor Anyut választotta párjának. Sok mindent tanultam tőle igaz, bizonyos tulajdonságaiból tudtam, olyan nem szeretnék lenni. Nagyon szeretett engem és Anyut is. Ha behunyom a szemem és a kisgyerekkoromra gondolok, az a kép jön elő , mikor még hárman voltunk és a kezemnél fogva lóbáltak,hintáztattak Anyuval Kelenvölgyben. Kivitt a vízi-parádékra, a nyakából nézhettem a repülőket-ejtőernyősöket. Sokszor körbejártuk a családot ketten locsolkodáskor. Neki volt türelme leülni velem tanulni ha Anyu épp nem ért rá. A cigi-kávé kettős alap volt minden napján, évtizedeken át. Finommechanikai műszerész volt csakúgy mint Anyu.Munkahelyi ismeretség volt kezdetben. Boldog éveket töltöttünk Édesanyja házában. Aztán az új lakás vásárlása után , kénytelen volt jobban jövedelmező munkát keresni és elment villanyszerelőnek. Kemény meló lehetett. Sokszor falat vésett napokon át. Aztán időnként iszogatott munka után.. De ő, miután Anyám először beteg lett, besegített a házimunkába is. Egész jól főzött fiatalabb korában. Időnként okoskodott'. Ez persze nem nagy baj, csak nem tudta beismerni, ha hülyeséget mondott. Akkor tanultam azt meg, hogy az ilyesmit jobb beismerni, mert akkor együtt röhöghetek másokkal magamon. 😅 Ami fontos, szeretett minket és hajlandó volt dolgozni is értünk. Ennek ellenére sokszor éltünk nehéz anyagi körülmények között a szép új lakásban. Még akkor is volt türelme hozzám , amikor a család többi tagja már feladta. Emberséges volt , ezért sokszor kihasználták.. Aztán 56 éves kora körül kapott egy agyi infarktust. Túlélte , de százszázalékos nem volt többé. Személyisége megváltozott, de könnyebb munkákat el tudott végezni rokkantnyugdíjasként is. Sokszor bántotta szóban Anyámat , amiért haragudtam rá. Persze Anyu olyankor ideges lett és visszaválaszolt. Ez nem tett jót egyikőjüknek sem.😥 Egymás mellett éltek "GMK"-ban. Akkor döntöttem el, hogy én megpróbálom ezt elkerülni az életemben.
Együtt viszont sokszor mondták, hogy "olyat kisfiam senki nem tud kitalálni amilyet az élet produkál".
Ez igaznak tűnik. Aztán "Fater" lassan , évekig tartó érelzáródások és műtétek után, egy ápolási osztályon halt meg. Túlélte Anyut több mint egy évvel, de éppen, hogy csak betöltötte a 70. életévét.😢