Gabesz

Unokaöcsém életének első három évében , együtt laktunk , családilag.

Része voltam a mindennapjainak, érzelmi és mindenféle fejlődésének.

Mivel a szüleit is én néztem ki egymásnak, már húgom terhességét is végig kísértem. Akkoriban derült ki, nem lehet saját gyerekem soha.

Így amikor megszületett kicsit a magaménak is éreztem.

Csecsemőkorában sokszor csak én tudtam este elaltatni.

Még egy dalocskát is költöttem neki amíg este a karomban ringatva sétálgattam vele hónapokon át.

Közben énekeltem neki a kis dalt ami kb arról szólt, hogy csak őt szereti a nagybácsi.

Nagyon jó, érzelmileg feltöltő időszak volt.

Anyám az ő gyermekkorát is végigkísérte, amíg tudta.

Nem tudom mennyi maradt meg benne ebből , de ha találkozunk, máig a nyakamba borul az időközben óriásira nőtt 12 éves vízilabdás.

Valahol megértem, mégis rosszul esik , hogy ő sem keres engem amíg nincs szüksége egy hazaszállításra valahonnan.

Mostanában hiányzik az a kisgyerek akit lehetett szeretgetni, dajkálni.

De hát ez az élet rendje, felnőnek a gyerekek... 

Időközben változott kicsit a kapcsolatunk.

Gabesz most (2019 október)  13 éves és 185cm magas , kilencven-egynéhány kilós jóképű vízilabdás srác. Napi szinten felhív, és amikor találkozunk , próbálom átadni neki amit én tanultam az életben. Remélem nem terhelem túl a tanácsaimmal! Idén nyáron sajnos , egy edzőtábor alkalmával beszedett egy Legionella fertőzést😒 , néhány csapattársával egyetemben. Pfúúú , megviselte az egész családot főleg, a Szent László kórház fertőző osztályával fűszerezve. Oxigént és infúziót kapott a kétoldali tüdőgyulladásos sok napig, erősen-lázas pótgyerekem. Aztán , kijött belőle. Azóta nincs megállása a vízilabdában sem. kíváncsi vagyok a folytatásra. 

Remélem Ti is!